" Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők megvetettek , és nincs üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhet." Ap.Csel 4,11
Az első pünkösdi történetben a 3000 megkeresztelkedési történet után, Péter meggyógyítja a sántát, majd bizonyságot tesz Jézusról és Jánossal együtt börtönbe vetik őket, majd a nagytanács elé kerülnek. Itt ismét tanúságot tesznek Jézusról miután szabadon bocsátják őket. Ezután a pünkösdi csoda még egyszer megismétlődött amint könyörögtek és megrendült a hely és megteltek mindannyian Szentlélekkel.Ezzel azonban korán sem szűnt meg az üldöztetés, mert az apostolok ismét fogságba kerültek, majd ismételten kiszabadultak. Az első gyülekezet történetéhez tartozik István megkövezése, aki az első vértanú lett.Az Apostolok Cselekedet ezek után egy Saul nevű emberről ír, akinek életcélja az egyház üldözése volt addig míg a damaszkuszi úton meg nem vakult hogy jobban láthasson utána. Ő lett Pál apostol , az első keresztény misszionárius és terjedt el a pünkösdi anyanyelv csodája és a Lélek áldása a széles világra. Tehát a pünkösdi történettel korán sem zárult le minden, korán sem oldódott meg minden, korán sem találták meg a kérdésekre a végső választ.
A sarokkő vallásos megközelítésével kapcsolatban érdemes elolvasni a következő linket: http://www.ujszasz.hu/vallas/82-teologia/1744-az-alapko-a-szegletko-es-a-zaroko
Az unitáriusok számára mi lehet a sarokkő, ha nem az amire felépül az a jézusi közösség amelyben otthonra talál a kereső kutató ember, akinek hite és lelkiismerete szabad. Hite szabad a megkötött dogmáktól, mert nincsenek előírva számára hogy miben és hogy mit kell higgyen. ( Ezért nem is könnyű sokszor bejárni a kérdésektől a válaszig az utat. Unitáriusnak lenni sosem volt könnyű és ezután sem lesz könnyű, de mégis van valami ami több mint a varázslat, több mint az előre megfogalmazott válaszok feltétel nélküli elfogadása.E nehézség ellenére a hit és lelkiismereti szabadság egy olyan "többlet" amit csak ez a vallás nyújthat. Ez olyan, mint a kísértésekben is bátornak maradni és ismerni tudni a célt. Ez valami olyan mint amikor el lehet dobni sok mindent , de végül ha teljesen kiüresedik a lélek akkor ismét újra épülhet szóval, csenddel, tettel. Az unitáriusok nem dobnak el mindent! Nem dobják el a sarokkövet amin felépülhet az otthonuk.
Pünkösdkor tehát a sarokkőre való nézésünk a fontos! Mi az amire felépül a templom, mi az amire felépül a közösség? A választ közösen kell megtalálni. Pünkösdi tanulságokra érdemes odafigyelni:
1. Ámulatba esni a szép dolgok előtt.
2. Anyanyelvünkön érteni a szavakat.
3. Belátni, hogy másnak is épp olyan fontos az anyanyelve mint nekünk ( és fordítva :-)
4. Zavarba jönni és megengedni magunknak ezt, elfogadni magunkat és elfogadni másokat is: egymás fele fordulni , egymással beszélgetni és kérdezni: Mi akar ez lenni ?
5.Meglátni a bűnt saját életünkben és "megtérni". ( Van "unitárius megtérés" is ? Igen: amikor a hit és lelkiismereti szabadság sarokkövére épül fel az életünk, amint Jézustól tanulhatjuk ezt.)
6. Mit tegyünk ? - kérdésre cselekvő hittel válaszolni.
7. Vállalni a hitet minden körülmények között is.Hiszen ez a hit az ami megtart és üdvözít minket. Honnan tudjuk? ( Dehát honnan tudhattuk volna hogy megszületünk és honnan tudhatnánk, hogy halálunk után hova térünk, mi lesz velünk? Csupán a hit dolga ez? sehonnan sem tudhatjuk :-) A hit tudása az ahogyan élünk és ahogyan várjuk a jövőt. )
8. A bizalom alapja a bizalom.
Fontos a mai ember számára az üdvösség? Mit tud a mai ember az üdvösségről? Hogyan lehet a mai embernek az üdvösségről érthető anyanyelvén beszélni, hisz a tüzes pünkösdi láng égeti a lelkét és menekül e fájdalom elől. A fájdalom nélkül nincs élet, és nincs örökélet sem. A krízis a növekedés alapfeltétele és lehetősége. A pünkösd a közösség forrása, éltető vize és maghozó termő földje, a lélek diadala. Pünkösd az a falfirka, az a graffiti ami színárnyalataival és térbeli ábrázolásával már művészet és nem tiltott szöveg. Pünkösd az az sms- amit egymás szeméből olvasunk ki, az az email amit egymás tenyerébe írunk kézfogáskor és találkozáskor. Pünkösd az nagy bevásárló központ amelynek mozgólépcsőjén nem csak arra gondolunk, hogy mit is vásároljunk a falon látható reklámokból és ha nem tetszik az árú akár vissza is vihetjük, de tudjuk miért mentünk be a boltba mielőtt ezt bárki is reklámban számunkra felvilágosítana. Pünkösd az a nagy váróterem ahol szinte minden nap történik valami több mint a mobiltelefon romingolása, de megszólal egy-egy szép zene is amíg várjuk a járatot, vagy táncra perdülnek az utasok mielőtt még felszállanának a járatra. Pünkösd az az asztfaltra rászáradt tehéntrágya, amit összeseper a gondos gazda és a konyhakertjébe viszi az ágyásra. Pünkösd az a szegletkő amit befogadhatunk, amit megérthetünk, amit nekünk adtak amit elfogadhatunk és amire felépíthetjük azt az életet ahol közösségben megtaláljuk a magunk jól meghatározott és hasznos helyét.
Pünkösd egy kotta, egy rím, egy versláb, egy gyors-tolmács, pünkösd egy eldobott sokszor, de mégis megkerülhetetlen ceruza vagy golyóstoll ebben a sokszori számítógépes világban amivel aláírhatjuk a szerződést, vagy a tért i-vevénnyel érkező levelet,. Pünkösd egy képeslap, amit a postaládánkba tesz a postás. Pünkösd egy kitakarított kémény ahol szabadon elszáll a kályhából felfele szálló füst. Pünkösd a kovász, ami megkeleszti a tésztát. Pünkösd az éles bicska amivel kenyeret lehet szelni és ami elvágja a hagymát és a szalonnát is. Pünkösd az akácvirág ahol mézet gyűjtenek a méhek. Pünkösd az a pénz amivel vásároljuk nap mint nap a betevő falatot. Pünkösd egy eldobott és értékes ruhadarab amit azért érdemes magunkra venni, hogy eltakarjuk mezítelenségünket és ne perzseljen meg a Nap és ne fújjon sebessé a szél és a vihar. Pünkösd annyi minden és annyi nagy semmi ugyanakkor, az a semmi amiből teremtette Isten a világ kezdetén a mennyet és a földet, amiből mi is teremthetjük a közösséget, a barátságot, az otthont. Pünkösd az unitáriusok számára még ennél több is és ennél kevesebb is. Pünkösd ötven napra érkező ünnep húsvét után a nagy aratási ünnep amikor elmorzsoljuk kezünkben a gabonaszemet amiből liszt lesz és majd kenyér.
Pünkösd az üdvösség kapujánál értelmet nyert gondolat és üzenet.
Pünkösd ott van bennem és ott van benned, ott van bennünk és ott van bennük, majd bennetek is és bennük is ! :-)
Ámen és ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése